top of page

Tagok

Demeter Norbert
Elnök
Norbert a kezdetek óta tagja a csapatnak, a bejegyzéskor őt szavazták meg elnöknek. A titulussal az egyesület ügyes-bajos dolgait is vállalta, ennek megfelelően a pályázatok lebonyolításán át a hivatalos papírok beszerzéséig rengeteg feladat hárul rá. Mindig próbál újabb és újabb ötletekkel, lehetősegekkel buzdítani mindenkit és optimistán áll a feladatok elé. Az egyesület tagjaiból egy összetartó és céltudatos csapatot kovácsolt.
Ferencz János
Alelnök
Jani az alakulás után pár hónappal vált taggá az ezt megelőző számtalan munkájának köszönhetően, ugyanis ő volt az egyesület "szállítója".  Bármilyen fizikai munkáról van szó, Jani ott terem. 
Ugyanakkor kapcsolattartóként is ő lett megjelölve, a bálra a zenész lefoglalása, illetve más rendezvényekre a kellékek lebeszélése az ő tisztsége. Emellett a beíratáskor még nagyobb felelősség hárult rá, ugyanis ő lett az egyesület alelnöke.
Papp Róbert-Csaba
Titkár
Robika, hiszen mindenki így szólítja, az egyesület megalakulása óta aktív részese a csapatnak, az egyesület névadója.
Több téli túrát szervezett és kivitelezett, hogy kellemes napokat töltsenek együtt a tagok és ezáltal jobban megismerhessék egymást. Robikának van egy másik érdekes oldala is, igen otthonosan mozog a konyhában, meg is mutatta számtalanszor gasztronómiai tudását. Mindezek mellett bármilyen barkácsmunkáról van szó, ő javít, fúr, szerel.
Dobricza Emese-Mária
Emese az alakulás évétől tag. Feladatköréhez a raktárnokság tartozik, minden meglévő tárgy folyamatos nyilvántartása, viszont emellett számos más munkában is szerepet vállal.
A kezdetek kezdetén ő is foglalkozott fotózással, neki köszönhetjük az első Gyermeknapról, illetve az első Mikulás Kupáról készült fotókat, emlékeket. Mivel Emese számára fontosak a gyerekek és szeret velük foglalkozni, így szívesen vállalja azokat a feladatokat amikor önfeledten játszhat, szórakozhat a hálás, apró emberi lényekkel
Oláh Orsolya
Orsi az IKÚ alakulása után egy évvel vált taggá. Beválasztása előtt önkéntesen munkálkodott az egyesületnek, így szavazták be később.
A 2016-os évben kivívta magának önzetlen munkájával az Év Önkéntese címet. Feladatköréhez a weboldalszerkesztés mellett a beszámolók, leírások megfogalmazása és publikálása is hozzátartozik. 
Sorbán Beáta
Beáta a kezdetektől szerves részét képezi a csapatnak. Az évek során kipróbálta már a fotózást, az események felkonferálását, valamint a beszámolók irását is.
Mivel igen jól bánik a pénzzel, és a felelősségvállalás sem okoz különösebb problémát számára, ezért végül a csapat pénztárosa lett. Szeret csapatban dolgozni, így feladatkörén kívül szívesen vállalja más feladatok elvégzését is az aktuális eseménytől függően.
Sorbán Hanna
Hanna a csapat megalakulása óta tevékenykedik a közösségben. A csapaton belül kipróbálta többek között a fotózást is, de személyiségéhez leginkább az eseményeken való felkonferálás állt a legközelebb. Mivel Hanna életében nagyon fontos szerepet játszik a szép emlékek megőrzése,ezért elvállalta a csapat emlékkönyvének eseményről eseményre való bővitését. Életvidám természetével gondoskodik az összeülések hangulatáról.
Csatlós Arnold
 
Arni a 2016-os év elején vált a csapat tagjává, bár nem volt újdonság, hiszen előtte önzetlen munkája már megmutatkozott a számtalan rendezvényen való önkénteskedésében. Feladatköréhez a rendezvények helyszíneinek berendezése tartozik, illetve az előmunkában is szerepet vállal ( pl. plakátolás), amit mindig jókedvvel és szívesen elvégez.
Demeter Tamás
Tamás (becenevén Tomi) a kezdetek óta aktív tagja a csapatnak.
Sokat önkénteskedett a Hárit és az RMDSZ számára, szervező is volt a Sic feszten 2015-ben és 2016-ban is. Sok ifjúsági napon is részt vett az IKÚ keretein belül. Az IKÚ-ban a hangtechnika tartozik a feladatköréhez.
Duka Norbert
Duka a kezdetektől fogva tagja a csapatnak, az alapítótagok egyike. MIndig, ahogy a csapaton belül is, a fizikai munka az, amit szeret és szívesen is elvégez, innen a ,,tűzfelelős'' beosztás is. A jó hangulatról ő szokott gondoskodni a csapaton belül.
Jánó Zsolt-Ferenc
Zsolti, vagy ahogy mi hívjuk: Jánó az egyesület alakulása  után egy évvel került be a csapatba. 2015-ben Év Önkéntese lett, beválasztása előtt önkénteskedett az IKÚ, illetve a HÁRIT rendezvényein. Folyamatos önfejlesztésének tudható be, hogy a rendezvények hangosításában, fotózásában és a nyersanyagok vágásában is egyre otthonosabban mozog.
Tála Árpád
Árpi, a hét alapító tag egyike, aki  2014 február 9.-e, azaz a csapat “beindulása” óta aktív  tag. Ő adott helyet  a  csapat második összeülésének, aminek  akkor még   célja csupán a  hosszú téli esték  színesebbé tétele volt. Ő volt a csapat mottójának ötletgazdája. Az alkalmilag adódó feladatok elvégzése mellett  a csapat fotósaként kezdte, később összeülés-szervezőként  folytatta  , majd  végül elvállalta, hogy  elsajátítja a pályázatírás  rejtelmeit. Életében fontos szerepet tölt be a csapatban való munkálkodás.
Tamás Anita
Anita, becenevén Ancsa, 2017 eleje óta az IKÚ tagja. Nem volt nehéz megtalálni a számára megfelelő feladatkört, hisz ez egyben a kedvenc időtöltése is: a fotózás, minden emlék megörökítése. Az előző években is részt vett minden egyes rendezvényen, nem okoz számára gondot a csapatmunka sem.
Sorbán Ágota
Ágó 2017 végén vált a csapat tagjává. Önkéntesként részt vett csapatunk többi tagjával az Önkéntes kupán, segített más feladatokban is, ezért szavaztak számára bizalmat és tagságot az egyesület tagjai.
Báljainkon, zenés rendezvényeinken számíthatunk Ágó tánctudására, illetve a díszletek elkészítésénél kreativitására.
Száfta Hanna
Hanna 2017 nyara óta tagja a csapatnak, beválasztásával (két Hanna lett a csapatban) a megszólítás kicsit nehézkessé vált (két lány is felfigyel a szólításra :P ).
Kreatív, remek ötletei vannak a díszletek terén és a táncok kialakításában, illetve minden más feladatban is önzetlenül és alázattal segít.
Sztréza Klaudia
Klaudia a kezdetek óta tagja a csapatnak, mindig az aktív tagok közé soroltuk.
Ennek eredményeként 2016 őszén úgy döntött, hogy az egyetemi távollét miatt nem tudja vállalni a tagságot, így egy rövid időre (kb 9 hónap) kilépett az egyesületből.
De szíve és tenni akarása visszahúzta a csapatba, így újra teljes erővel azon dolgozik, hogy községünket építse, szépítse és jobbá tegye.
Majlát László
Laci (Ágóval egy időben) 2017 végén vált a csapat tagjává.
Addig is megtapasztalhattuk rátermettségét, hiszen a néptánctudása és hangszertudása mellett a kosaras báli megkereséseinkre is mindig igent mondott és szívesen vállalt bármilyen szerepet a színdarabokban.
Ötletekkel és tervekkel telített, aktív fiatal.
bottom of page